Sajátos, győri módon zajlik „egy európai beruházó” által (az Audi gyára mellé tervezett) győri Logisztikai Park előkészítése. Bár a 200 hektáros nagyberuházás természetvédelem alatt álló területek lebetonozásával (is) járna – nem ejt erről egy szót sem a rendezési terv módosításának előzetes eljárásában a főépítészi anyag. Nagy (kormány) erőket mozgósítottak viszont, hogy a beruházás útjában lévő jogi akadályokat gyorsan eltakarítsák. Miképpen sikerült ez két kormányhatározattal és egy FM rendelet módosítással három hét alatt? Megtudhatják cikkünkből. Azt is, hogy – úgy tetszik – a városvezetés környezeti érzékenysége és jogkövető készsége mit sem változott a bácsai hulladékégető, vagy a sashegyi szemétlerakó óta.
Tovább...
Mint azt korábban megírtuk, az e célból alapított Kft. egy új, nagyteljesítményű (3041+3369 kW-os) gázmotoros erőművet szándékozik betelepíteni a győri Petz Aladár kórház területére. A beruházás elsődleges (gazdasági) célja: áram termelése és hálózati értékesítése, miközben a keletkező hulladék hő is hasznosításra kerülne (a kórház fűtését, illetve melegvíz ellátását most a távhő szolgáltatótól kapja). A gázmotoros erőmű tízemeletes lakóépületek és kórházi blokkok között történő működtetése számunkra súlyos környezetvédelmi és közegészségügyi aggályokat vet fel és az érintett lakosság is felzúdult. A REFLEX a bíróságnál kezdeményezte a határozat hatályon kívül helyezését. Sikertelenül…
Tovább...A Reflex Környezetvédő Egyesület 2010. május 20-21-én kétnapos civil műhelymunkára hívta a térség civil szervezeteit Pápateszérre. Három megyéből mintegy harminc aktivista jött el, hogy részt vegyen a „Nyilvánosság részvételének erősítése az egyes döntéshozatali mechanizmusokban” projekt keretében szervezett szakmai rendezvényen. A kedvezőtlen időjárás csak az alternatív erdei programokat tudta elmosni – szakmailag és mozgalmilag azonban mindenképpen hasznosan és eredményesen töltöttük az időt. Rövid képes program beszámoló következik.
Tovább...A MEDIAWAVE Szelektív Jazz és Öko Fesztivál keretében, 2010. május 15-én szombaton, nagy számú érdeklődő előtt nyílt meg A PÁPATESZÉRI VÍZIMALMOK című kiállítás Őriszentpéteren, az Őri Alapítványnak helyet adó egykori malomépületben.
A kiállítás rendezésére - a Norvég Alap pályázati támogatásával - Szabó József iparművészt, megnyitására Kovács István László építészt kértük föl. Ők vezették 1975-ben azt a malomfelmérést, amelynek eredményeképpen ma hat pápateszéri malom építészeti dokumentációját őrzik a Szentendrei Skanzen dokumentációs tárában. A 35 évvel ezelőtti felmérés különlegessége, hogy azt a magyar táncházmozgalom alapítói, a Kassák Klub tagjai végezték - Sebő Ferenc, Halmos Béla, Sebestyén Márta, Éri Péter, Tímár Sándor, Jordán Tamás, Czakó Gábor, Koltay Gergely és még sokan mások.
Magyarországon egykor Pápateszéren működött a legtöbb - szám szerint 25 - patakmalom. Ezek, mint Wöller István malomkutató, a teszéri malmok avatott ismerője írja: "a XVIII. század végén már álltak és a XIX. század vége felé még üzemeltek". A Reflex Környezetvédő Egyesület kiállítása ezt, a Magyarországon páratlan kultúrtörténeti értéket kívánja bemutatni 38 nagyméretű tablón fotók, tervrajzok, dokumentumok és egy, a pápateszéri iskola diákjai által készítet vízimalom makett segetségével.
Nagy Péter (Reflex), Soós Zoltán és Voki Zoltán (PRONAS) alábbi fotói a megnyitón készültek.
Tovább...A Reflex farkashegyi ökológiai központja és erdei iskolája adott otthont a II. Pápateszéri Természetismereti Vetélkedőnek 2010.május 7-én, pénteken.
A Közös Fenntartású Körzeti Általános Iskola Pápateszér felhívására a házigazdák mellett idén két környékbeli iskola nevezett, - a pápateszéri és az ugodi iskola 2 - 2 csapattal, a pápakovácsi iskola 1 csapattal, összesen 20 felső tagozatos tanulóval vett részt a vetélkedőn. A zsűri - élén Lajtmann Józseffel, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnökével - az első helyezett teljesítményét természetvédelmi témájú könyvekkel jutalmazta, de valamennyi résztvevő értékes kiadványcsomagot vihetett haza, benne a Reflex új térképével, amely az Észak-Bakony - Bakonyalja gyalogos és kerékpáros túraútvonalait tartalmazza.
Első helyen az Erdei bagoly team - Váczi Ádám, Göbri Ákos, Teiszler Fanni, Pauer László - (Ugod) végzett.
A Gyöngybagoly csapat - Bóka Helga /6. o./, Róka Ádám /7. o./, Bóka Nelli /8. o./, Vizer István /8. o./ - (Pápateszér) második, a Füsti Fecskék - Piszker Zsófia, Szabó Regina, Szalai Mónika, Papp Orsolya - (Ugod) harmadik helyezést ért el.
A Fekete gólyák csapatának - Nagy Dominika /6. o./, Tóth Márk /7. o./, Nyári Károly /8. o./, Völfinger Gábor /8.o./ - (Pápateszér) idén a negyedik, a Fészekalja bandnek - Ábrahám Tibor, Bakonyi Viktor, Csia Gergely, Szántó Richárd - (Pápakovácsi) az ötödik hely jutott.
A díjakat a zsűri - Lajtmann József (Reflex Környezetvédő Egyesület), Peimli Piroska (Fertő-Hanság Nemezeti Park), Rátz Éva (Győrszentiváni Óvoda) és Léhner Ilona iskolaigazgató, a rendezvény házigazdája adták át.
A pápateszéri iskola és a Reflex 2011-ben is várja a Pápai Bakonyalja felső tagozatos általános iskolás csapatait természetismereti vetélkedőre.
Tovább...
„Bringás barangolás a Bakonyban” címmel idén is megszervezzük táborunkat azon fiatalok számára, akik szeretnek kerékpározni, szeretik a természetet, s nem riadnak vissza egy-egy nehezebb biciklis túrától sem. A tábor résztvevői megismerkedhetnek hazánk egyik legszebb vadregényes tájának, a Bakonynak szinte érintetlen természeti értékeivel, változatos növény és állatvilágával. A tábor időtartama 6 nap 5 éjszaka. Ezalatt az idő alatt csillagtúra-szerűen naponta különféle helyekre kerékpározunk el.
Június 30-ig lehet jelentkezni természetfotós táborunkba, amelyet a Reflex Környezetvédő Egyesület a Győri Fotóklubbal közösen, negyedik alkalommal szervez Pápateszéren. A táborba elsősorban olyan 14 - 22 év közötti fiatalokat várunk, akik szeretnek fotózni, szeretik a természetet, s a természetfotózás során eddig megszerzett tudásukat bővíteni szeretnék. A tábort a számtalan fotótémát szolgáltató Bakonyban rendezzük 2010. augusztus 1. (vasárnap) és 7. (szombat) között. Részvételi díj 22 000 forint, a REFLEX és a Győri Fotóklub tagjai (illetve a tagok gyermekei) 10 százalékos kedvezményt kapnak.
Borkai Zsolt polgármester úr nyílt levelünkre küldött válasza arra enged következtetni, hogy az Auchan a jelenlegi szabályozás szerint legálisan mintegy 56 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot építhet a területen. Mi ezt vitatjuk, és állítjuk, hogy a jelenlegi szabályozás szerint az Auchan nem épít bevásárlóközpontot Győrött!
Tovább...A „korszerű hulladékgyűjtési rendszerre” való átállás címén ismét sikerült felbosszantani a lakosságot. A kétkannás gyűjtés bevezetésével kapcsolatos környezetvédelmi-fogyasztóvédelmi problémákat máskor tárgyaljuk majd. Ezúttal a győri szelektív gyűjtés furcsaságairól elmélkedünk: ki gyűjt, mit gyűjt, hogyan és minek? Miért van az, hogy a 2600 tonna begyűjtött másodnyersanyagból egy deka nem került újrahasznosításra és mi köze van ennek a háttérben vakaródzó új szemétégetőnek?
Tovább...Röpülj, madár, ha lehet - Talányos Auchan-beruházás Győrött gigaberuházásra készül az Auchan a Győr melletti Szélesföldeken. Bár vannak nehézségek, a beruházás nem bukhat, hiszen 1,5 milliárd forint már megmozdult, és sikeréért mind az MSZP, mind a Fidesz megtette a magáét. A Magyar Narancs 2010. március 18-i számában megjelent cikk.
Tovább...

